Egy régi hang egy új dallamban, melytől újra el kell érzékenyülni.
Amelytől újra őszintének kell lenni. Ott legbelül. Ami segít megtalálni
egy korábbi jobbik éned. Amit elfedett a rohanó idők pora. Egy hang ami
felszabadít és időt ad. Időt elcsendesedni és átgondolni. Átadni magad.
Érezni. Érezni az életet s annak minden súlyát, nyűgét, fájdalmát és
végességét, ennek ellenére felemelő szépségességét és mindazt ami
sehogyan máshogyan nem lehetett volna mint ahogyan épp történt. A minden
megtörténhetett volna párhuzamos dimenziójába vezető ajtók most
záródnak. El kell engedni a ragaszkodást. Meg kell bocsátani. Még
magunknak is. Nem cipelhetjük tovább magunkban a boldogtalanság férgét.
Az idő nélküle is harapdál. El kell engedni a múltat. És menni.
Menni
tovább...