HOW'S IT GOING TO END?

Időm tavának tükörében magamra tekintve,

Csupán halvány sejtéseim vannak arról ki vagyok. Elképzeléseim homályosak arra nézvést is kivé legyek. Honnan jövök, hová tartok s miért is tegyek. Bármit is.
Fél úton 60 felé még mindíg nem tudom hová, merre is megyek. De nem arra amerre egykoron indultam. Merre kívántam, akartam s vágyódtam. Hová magam gyerek vagy kamaszként álmodtam.
Mi lesz a vége? Meddig, kivel, mivégre? Nem sejthetem. Végzetem s a jövőt meg nem leshetem.

Itt anyaggá válnak a lelkek, melyek ma csupán gazdasági értelemben kifejezettek. Sokan a saját lelküket is eladják, s azonnali ügyletek formájában árutőzsdére bocsájtják. Szellemed fedezet és ilyenkor Mefisztó felnevet. Hangosan az égre. Anyagi értékre váltják azt amit soha nem volna szabad. Mert azt eladva semmink nem marad. Piaci indexen hullámzik az eszme, keresleti igényeket, trendeket követve. Lézerleolvasók pityegve pásztáznak testemen kódokat, futószallagon szállít a fogyasztói áradat s ragaszt rám árakat. Érzem olcsó vagyok, s olcsó minden porcikám. Vonalkódok zárják börtönbe az elmét. Társadalmilag definiáltak mint termék. Aki fogyasztó is: 2 az 1-ben! Lázad az elmém, önmagam ellen.

Gyerekből felnőtté alakúlva valahogy rabbá váltam. S valamikor egy reggel míg a lámpa zöldre váltott, én beálltam. A tömeg lelkű standard ember sorba. Járt út porából ködmönt fonva, mely alatt vándorolva váltam magam is színtelenné. Kisszerű, szürke egyformával bélelt lénnyé. Észrevétlen lopódzott s talált bennem otthonra az érzés.
Egy azonosítatlan időpillanatban már nem volt kérdés:
Átlagos vagyok.

Leárazva. Eladva. Elfogyasztva. Kidobva.

Hans by david ummmo