Két általam igencsak szimpatizált személyiség őszinte beszélgetésére invitálom a cybertér és szívek szemétdombján kapirgáló kedves jó olvasót.
Feldmár András és Kiss Tibor beszélget majd betegségről, szerekről, gyógyulásról, szeretetről, nehézségről, könnyűségről egyszóval az életről. Az a Feldmár András akinek alapelve az őszinteség, aki tevékenysége során lerántani igyekszik a leplet a pszichológia jelenlegi szerepjátszó jellegéről és bevallja: biza előfordul, hogy maga sem tudja az azonnali megoldásokat egy egy igen bonyolult lelki konstelláció problémáira. De intuitív és keres. Kiss Tibor szintén velőtrázóan őszinte és bátor. Mert egyedül csak így volt lehetséges visszatérnie az életbe, újraalapoznia azt, új célokat kitűznie és hátrahagynia az örvénylő gondolatkáoszt és a (talán) miatta kialakúlt függőséget. Tibi ezen beszélgetés egyik kitünő, tökéletesen hiteles alanya, hisz ő egyszer már igazán elveszett lélekben és az addikcó önpusztító lejtőjére lépett melyen aztán látszólag visszafordíthatatlanul meg is indult. Neki azonban sikerült az ami csak igen keveseknek, behúzta a vészféket és időben ki tudott szálni. Küzdött, nem adta fel.. és visszatalált egy helyes útra. Most újra él. És milyen jó, hogy van nekünk! Hát ők ketten fognak beszélgetni :)
Időpont: Szeptember 15, csütörtök 19:00 - 22:00.
Helyszín: ELTE-BTK, Gólyavár 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.
Facebook: esemény.
Addigis egy igazán értékes beszélgetés Kiss Tiborral magáról, a Quimbyről és valami jóval többről is a Zárórában:
Addigis egy igazán értékes beszélgetés Kiss Tiborral magáról, a Quimbyről és valami jóval többről is a Zárórában:
A szervezők a belépőjegyek teljes összegét a Feldmár András féle Menedék Program támogatására ajánlják.
A belépőjegy ára: 4000 Ft
Az est zenei hátterét természetsen a Quimby biztosítja:)
Festményfotók: quimby.hu